.jpg)
Azon tűnődtem el, hogy valójában, amikor összeházasodunk, vagy egy együttélés, egy közös út mellett döntünk, mit is ígérünk, mire is esküszünk? Kinek is esküszünk? És mikor?
Ha már elég stabilnak érezzük a kapcsolatunkat (és magunkat), vagy ha mi nem is vagyunk eléggé meggyőződve belső indíttatásunkról, de a környezetünk, a szüleink, a rokonok unszolása, a szokás igen, akkor a(z aktuális) másik félnek megígérjük, hogy hűek leszünk hozzá, hogy nem hagyjuk el soha, hogy vállaljuk vele rosszban-jóban. Mert ezt várják el tőlünk. És általában Ő is megígéri nekünk. Vállaljuk, ha kell, a szegénységet, a hiányt, a nélkülözést, a betegséget, a szenvedést és hogy szeretni fogjuk egymást. Vállaljuk a negatívat, ha kell a mártíromságot is. Jó-rossz? Ki tudja?
Azt is megígérjük, hogy vállaljuk a születendő gyerekeket és együtt felneveljük őket. Áldás, ajándék? Betartjuk-e?
És hiszünk együtt. Kezdetben. Egy közös jövőben. Ez utóbbi kérdést magától értetődőnek tartjuk és el felejtjük tisztázni, hogy valójában miben is, kiben is hiszünk?
Ha szegényen is, megtörve is, nélkülözések közepette is, de egy gerinces, egyenes, boldog, szeretet-teli jövőben? Ahogy a szüleink, nagyszüleink tették az útjukon? Nehéz idők próbái során?
Hogyan is legyünk boldogok? Milyen úton szeretnénk azt elérni? Ahogy az elődeink? Akkor is, ha most más próbák, más tanulni valók és utak állnak jelenleg előttünk, mint Ő előttük, akkor is meg kell teremtenünk az őseink útjának a nehézségeit? Hogy hűek maradjunk – hozzájuk? Az ő választásaikhoz? Végül is kihez akarsz hű lenni? Talán önmagadhoz lenne jó!!!
A Lovasíjász c. filmben hangzik el a következő mondat: Azt kövesd amit az őseid követtek, ahelyett, hogy az őseidet követnéd! – Bölcs mondás.
A fő vezérelv maradjon a szemünk előtt, azt javaslom, és ne az ahhoz vezető tanuló út! Az mindenkinél más! És hagyjuk, hogy ehhez a Tiszta Forrásból táplálva jussunk el! Magyarul bízz a Gondviselésben (is)! Kívánatos, hogy higgy egy náladnál magasabb és tisztább Intelligenciában! Az Istenben, az Egy-ben! (Ez a pszichoterápiás tapasztalatom is). És működj vele együtt! És ne ellene! Ez is terápiás- és élettapasztalat.
Szóval, nagyon jó, ha a saját közös utat járja a pár mindkét tagja. És ugyanarról hisszük mindketten, hogy jó út, amiről a másik is. És az a saját utad, nem másik. Ha később derül ki, hogy ugyanarról az útról másképp hittünk, csalódottnak, becsapottnak érezzük magunkat. Esetleg rászedettnek. Pedig az út adott. A mikéntjét azonban megválaszthatod. A tanulásod mikéntjét. Az választás, még hozzá szabad választás dolga!
A boldogságot, a boldogságunkat keressük, de ha a másikban, esetleg a mások tanuló útján (amiből persze mi is sokat nyerhetünk, amúgy), akkor elképzelhető, hogy nem a sajátodat találod meg és kihasználtnak, kifosztottnak kezded érezni magad egy idő után. Vagy fölöslegesnek. (Ami igaz is, mert fölösleges a másét járni, ha itt van a sajátod is). És lehet, hogy nem azt találtuk, amit kerestünk. Mert kívül kerestük, lehet, hogy más időben, egy másik helyen, nem önmagukban. Talán a másikat tartod felelősnek érte, ha kudarcot vallasz? Mit tanulnál belőle? Légy őszinte magadhoz, amikor ezt a választ megadod magadnak. Na, az a te nyereséged belőle és már léphetsz is tovább, hogy végre a sajátoddal foglalkozz!
Tudd, hogy a másik jót akar, a maga útja és világlátása alapján. Mindannyian másképp gondolkodunk, érezünk, hiszünk ugyanarról az útról. Más fogalmaink voltak, vannak, ivódtak belénk saját tapasztalataink és a származási családunk tapasztalatai által. Többnyire egy hiányra, hiányokra épülő kapcsolati út az. Ilyen kényszeredett útválasztás lehetett a szeretet hiánya, a hűség hiánya, a gazdagság és bőség hiánya, az öröm hiánya, a szabadság hiánya, az erő hiánya, az egészség hiánya, a kielégítő szexualitás és intimitás hiánya, a boldogság hiánya. Akár ezeknek a hiányoknak a szeretete is!
Helyezzük át a fókuszt, a figyelmünket, a tekintetünket!
Én még nem hallottam olyan fogadalmat, de miért is ne lehetne, hogy megígérem Magamnak és ezáltal Neked, hogy hű leszek önmagamhoz a veled való kapcsolatomban is, és egy nagy közös bőséget teremtek Veled örömmel. Ebben a nagy közös Bőségben benne van az összes lehetőségünk az érzelmi, az anyagi és a spirituális lelki-szellemi gazdagságunkra is, egyszerre! Mégis a többség azt mondja, hogy nem érdeklik az anyagiak, csak szeretet legyen meg egészség, aztán mégis mindent megtesz érte, hogy sok pénze legyen. Sokszor akár az előbbiek rovására is. Miért kellene vagy-vagy? Miért nem lehet is-is? Miért ne lehetnénk őszinték önmagunkhoz, egymáshoz és gazdagok is egyben? Már a legelején is? Hogyan akarsz egy kapcsolatban őszinteséget megélni, kapni, ha te sem vagy az, már a legelején sem, és önmagadhoz sem?
Mi lenne, ha azt mondanánk a másiknak, hogy én annyira örülök, hogy megismertelek, és annyira szeretlek, tisztellek és értékellek Téged, bízok és hiszek őszintén Benned, ezért megígérem, -mert annyira nagyon értékelem, tisztelem, ismerem és szeretem őszintén ÖnMagamat, annyira bízok és hiszek teljes mértékben ÖnMagamban-, szóval ezért megígérem Neked, Önmagamnak, hogy mindig örömmel Önmagamat adom a kapcsolatunkban és mindig őszintén Önmagam maradok Veled is, szeretetből, szerelemből, önként! És kérem, hogy te is ezt tedd velem! És hiszem, tudom, hogy így együtt még többek, gazdagabbak, még örömtelibbek, szeretettelibbek, még boldogabbak, hitelesebbek és még őszintébbek leszünk. Mert az örömöt, a szeretetet, a bőséget sokszorozzuk meg, önmagunkat tágítjuk és árasztjuk ki együtt őszintén, önmagunkat adva, ami sokkal több, mint mi külön-külön.
Milyen másképp hangzik így az eskünk, mint a korábbiakban?
Természetesen tiszteletben tartom azt is, ha a másik úgy akar boldog lenni, úgy akarja a boldogságot elérni, hogy öntudatlanul is szereti a hiányt, a szűkösséget akarja előbb megsokszorozni, és ragaszkodik a szenvedéshez öntudatlanul, mert azt szereti, a betegséghez, helyesebben a testi szinten történő kommunikációkhoz, a kiszolgáltatottsághoz, mert azt szereti, arra tanult rá, a szegénységhez, a nélkülözéshez, a pénztelenséghez, a veszteséghez, a hozott családi hiánymintáihoz, mert tulajdonképpen azt szereti, a hűtlenséghez, önmaga akadályozásához, a kudarchoz, a saját önleértékeléséhez, kisebbségi érzéséhez, önbántalmazásához. Mert neki és a felmenőinek, vagy nekem és a felmenőimnek a szeretet valahogy ezen a hiányon, hiányokon, veszteségek során át érkezett annak idején. Így jött az összefogás, az egy-ség, a kitartás élménye. A negatív élményekkel. Esetleg véd és dacszövetséggel. Való igaz, hogy ez egy nagyon fontos tanulási folyamat és tiszteletre méltó. Nagy túlélő program! Most azonban nem a túlélést kell tanulni, hanem a bőséget, a szabad választást, a felelősséget önmagunkért örömmel!
NEM KELL, hogy csak ezen a túlélő úton át tapasztaljunk újra és újra!!! Szeretem és tisztelem az őseimet azért, hogy így helyt álltak a nehéz időkben, szeretem és tisztelem a másikban, hogy ő néki így érkezett és így elfogadható pillanatnyilag a hiányon át a szeretet-egység-kitartás-hűség-elégedettség-bőség-hit élménye. DE NEM KELL, HOGY ÍGY MARADJON, és segíthetek neki, magunknak másként is látni a lehetőségeinket. Áttehetjük a figyelmünket együtt is az öröm és az elégedettség, a bőség szeretetébe. A gazdagságon, a bőségen át. A lelki-szellemi, anyagi bőség szeretetén át. És nem kell, hogy én is mellette maradjak a rosszban, a hiányban, a szűkösségben, bár tudom milyen az, mégis dönthetek úgy, hogy együtt másképp tesszük. Ha fejlődni szeretnék, megtehetem önként, hogy ezzel is segítsem magam, magunkat!
Ismerős? Mi a véleményetek? Nektek mi (volt) a kapcsolati alapmintátok? A bőség? A hiány? Hogyan változott? Mi segít/ett a változásban?
Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kapod meg a választ, és a lehetőséget egy teljes újulásra, gyógyulásra, áthangolásra, a saját utad örömmel történő felismerésére, új testi-leki tapasztalatokra, kikapcsolódásra a Párkapcsolati táborunkban, nem csak pároknak Hvar-szigeten, Horváthországban is, és az egyéni és párterápiákon is, mind velem, mind a terápiás segítőimmel együtt.
Ha érzed a hívást, bátran keress, jelentkezz a kapcsolat@drszaboagnes.hu e-mail címen.