Jelen lenni, vagy sem

avagy hová bújunk ki a felelősség alól?

Jelen bejegyzésem a Körmendi Művelődési Központban 2019. 03. 22-én elhangzott, 
"A PÁRKAPCSOLATOK JELENE" előadásom átiratának első része

Amikor a tavaszi Nap-Éj Egyenlőségi Napok programsorozat megfogalmazódott bennem, akkor csak annyit tudtam, hogy ez az időszak az, amikor a Fény és az árnyék, a kint és a bent, a női és a férfi energiák kiáradó egyensúlyba kerülve ismét teremteni kezdenek. Az ilyenkor kimondott, megfogalmazott tervek nagyon intenzíven elindulnak megvalósulni. Továbbá ez az időszak nagyon is szerelem-energiákat hordoz magában, ami annyit jelent, hogy szép, magas rezgéseken tudunk gondolni önmagunkra, az életünkre, a partnerünkre és a lehetőségeinkre, a terveinkre, az újulásunkra.

Soha jobb alkalom nem adódhat, mint ebben az időben tudatosan átgondolni, mi is az, ami VAN. Mert valójában ebből tudunk táplálkozni, ebből tudunk kiindulni és innét lehet tovább lépni. Sem a múltból, sem a jövőből nem tudunk tovább lépni, csak a jelenből.

Rózsaszínű máz

Ami VAN, az az, amiből kiindulhatunk, akkor is, ha nincs az ínyünkre. De el kell fogadnunk és fel kell ismernünk, hogy most ez van és nem az, amit esetleg hittünk. Esetleg generációkon át elhitettek velünk, vagy el is hittek. Ez NÉHA EGY RÓZSASZÍNŰ MÁZ, EGY OLYAN IDILL, AMI NEM LÉTEZIK, VAGY EGY TÚL BORÚS KÉP, pedig se nem jó, se nem rossz, hanem csak VAN. ÉRDEMES EZT FIGYELEMBE VENNI ÉS OKULNI, TANULNI BELŐLE!
És innét, ebből az elismertség, elfogadottság helyzetéből tovább tudunk lépni. A valóság az, hogy amig ez az elfogadás önmagunk felé, és/vagy a szüleink felé nem történik meg, valójában csak fölöslegesen küzdünk önmagunk ellen, a saját Forrásaink ellen, a táplálékaink ellen, és a tükör-elv alapján azt fogjuk látni, hogy a környezet is küzd körülöttünk, ellenünk.

Ami már elmúlt, az múlt, abból a szándékunk, a figyelmünk fókuszát, az energiát már vonjuk ki, mert nagy energia elszívó, és minden bizonnyal az adott helyzetet csak mi akarjuk jelenné változtatni, de valójában jót tennénk vele, ha már engednénk múlttá lenni. Ugyan is jó tudni, hogy ami elmúlt, az valójában már múlt. Szó szerint magunk mögött hagyva, jó ellépni mellőle.

Azt is jó tudni, hogy a múlton való merengés, önmarcangolás, önhibáztatás, amik tulajdonképpen önmagunk akadályozásai arra vonatkozólag, hogy a jelen-ben legyünk, vagy mások hibáztatása, magunkat felmentve a felelősség, a részesség alól, nem fogja megoldani a jelenünket, mert csak beragaszt és megkötjük magunkat általa és a felelősségünket is átadjuk vele másnak.  Ezáltal pedig átadjuk az erőnket és a döntés, a választás lehetőséget egy új nézőpontból vagy egy sokkal inkább önálló, sajátra történő felvállalásról.

Máskor meg mások helyett, mások megoldatlan gondjai és bajai, veszteségei helyére állva mi akarunk mindent magunkra vállalni és helyettük gondolkodni, jóvá tenni, gyógyulni és így tovább. Lehetetlen. Mindenki csak magáért tud megtenni bármit. Jó tudni, hogy ebben a folyamatban és kialakult, átörökített túlélő mintában mind az elmúlt két világháború szerepelcsúszásai bent vannak, amikor is a nők kénytelenek voltak a férfi hiány miatt apanyává átalakulni és egyszerre elvégezni női és férfi dolgokat emberfeletti erőkkel a túlélésért, a család megmentéséért, másrészt az a minta is itt kavarog még, amikor a férfi uralmú eszmék lengték be a világot, háttérbe szorítva, másodrendűvé degradálva a nőt.

Az elme rágógumija – a hogyan lehetett volna zsákutcája

A múltat csócsálni, ez valójában az elme rágógumija, azon jojózni, hogy mit hogyan lehetett volna tenni vagy éppenséggel nem tenni. Ez, valójában teljességgel terméketlen.
Ami fontos, hogy a tanulságot, a tapasztalatot le kell vonni belőle, mert ha ezt nem tesszük meg, újra belefutunk és tapasztalni ismét megkapjuk, lehet, hogy a későbbiekben már egy erőteljesebb formában megmutatkozva, hogy most már el ne kerülje a figyelmünket. A tanulságokat leszűrve azonnal tovább kell lépni. Az elme rágógumijának túlzásba vitele akár pszichózist is okozhat. Ugyan így megköthetjük magunkat akkor is, ha a múltban valami jó, szép dolog történt és úgy teszünk, mintha az most is jelen lenne, pedig már rég véget ért, pl. egy szerelem, vagy egy jó munkahely, egy barátság, a gyerek kor. Akár utólag ki is színezhetjük, és a végén már ezt kicsinosított verziót vesszük alapul és ebből szőjük tovább a múltba helyezve a jelen vágyait. Ha odamenekülünk a jelen realitása elől, az önámítás, hiszen a másik már nincs kapcsolatban velünk, vagy már nem úgy, ahogy mi gondolnánk vagy emlékezgetünk felőle.  Elmebetegségek forrása vagy maga az elmebetegség.

Valahogy olyan ez, mint a gyász. Ha nem veszünk tudomást a dolgok végéről, akkor nem tudunk elengedni és nem tudunk új életet kezdeni sem, mert a figyelmünket rögzítjük a múltra, a kinyíló új kapukat figyelmen kívül hagyva. Mint egy beakadt lemez, hajtogatja a magáét újra és újra, ahelyett, hogy tovább gördülne, fordulna és végre egy gyönyörű dallamot játszana. Egy teljességet. Helyette csak a dolgok egy töredékét látja meg és kezdi egésszé alakítani, magában egy irreális fantom világot alkotva meg. Ez annyira mindennapi, hogy sokan használják önigazolásra az önismeret helyett, önmaguk valódiértékeinek meglátása helyett. Tulajdonképpen, ha nagyon le akarom egyszerűsíteni a dolgokat, akkor a múlttá válás folyamata mini gyászok, elmúlások  sorozata, amikre ugyanazok a törvényszerűségek igazak, mint a gyász, a veszteség folyamataira. Az, hogy mit tekintünk a múló folyamatokban  veszteségnek, az tőlünk nagymértékben függ. Az is, hogy az elmúló dolgot követjük figyelemmel, vagy az érkező új dolgot, lehetőséget, személyt/személyeket.

Nagyon fontos a dolgok megtörténtének tudomásul vétele a tagadás helyett, nagyon lényeges elem az elismerés. Ez a dolgok megtörténtének a valósághű kifejezése, nyugtázása. Akkor is, ha én voltam az adott helyzetben, aki tévedett.

Hogy pontosan mi kell ehhez, és hogyan lehet továbblépni saját felelősségünk másra hárítása nélkül, arról következő írásomban olvashattok.

 

Tudtad, hogy “Beszélgető kör Nőknek Szentgotthárdon” címmel szervezek eseményt 2019. aprilis 17-én, amielyre Téged is szeretettel várlak?
Jelentkezés és visszajelzés itt: http://bit.ly/2VsUtDR